Niche - réspiac online vállalkozási ötletek

Virtuális táborok szervezése idősebbeknek

Célcsoport: 40 és 60 év közötti emberek. A legtöbb családot ebben az időben elhagyják a gyerekek, akik befejezik az iskolát, elhelyezkednek, gyakran más városba költöznek Az embereknek hirtelen felszabadul egy csomó idejük és ezt szeretnék hasznosan kihasználni. Megtörténik, hogy ebben az időszakban kertészkedésbe fognak, kézimunkázni kezdenek vagy átrendezik a házat, kertet, de az sem ritka, hogy utazni, túrázni kezdenek. Esetleg más hasznos vagy szórakoztató elfoglaltságot keresnek.

Probléma: Gaskran előfordul, hogy az emberek olyasmi iránt kezdenek érdeklődni, ami valamilyen alaptudást követel. Mondjuk a hagyományos kézimunka készítése, a filmezés és videokészítés, memoár vagy könyvírás, esetleg a képzőművészet, a festészet, rajzolás, grafika. Gyakori eset, hogy az emberek nem tudják, hol és hogyan tudják ezeket az ismereteket megszerezni. Sőt előfordulhat, hogy a településen, ahol élnek nincs is olyan klub vagy felnőttképző tanfolyam, ahol lehetőségük lenne az adott ismeretek megszerzésére. A fiatalok ezeket az ismereteket általában ifjúsági nyári táborokban szerzik meg. De ezek az emberek már túl idősek ahhoz, hogy elfogadják a táborok világát.  Szervezz nekik online képzést virtuális tabor formájában.

Buying persons: A virtuális táborozásért maguk a táborozók, tehát a célcsoport tagjai fognak fizetni.

Megvalósítás: Webinárium vagy chat programmal megszervezheted a virtuális táborozást. De mielőtt maga a táborozást el kezded szervezni nyiss egy informative honlapot, vagy blogot, ahol népszerűsíted a virtuális táborozást. A megjelenő irásaidra kapott kommentárokból azt is láthatod, hogy milyen táborozásra van szükség. De erre a célra egy kis kérdőívet is megjelentethetsz. A táborozásra jelentkezők fizethetnek internetes módszerrel, vagy banki átutalással is. Az ilyen táborozások általában 7-14 naposak. A lényeg, hogy minden nap adott időben találkoztok az interneten. 20-30 percben elmondod az az napra tervezett tananyagot. Ezt követően válaszolsz a kérdésekre, beszélgetsz a tagokkal. Ha könnyen tudsz beszélgetést vezetni, egy-egy ilyen találkozást akár 120-180 percesre is szervezhetsz, úgy többet kérhetsz érte. A virtuális táborozás árát 10.000 – 50.000 forint között határozhatod meg. Minél exkluzivabb tudást adsz át, annál magasabb árat kérhetsz.  Olyen virtuális táborozást akár egész évben tarthatsz. Jó ha kiválasztasz 5-10 témát, amivel kapcsolatban virtuális táborozást szervezel ás azokat váltogatod. A jövedelmedet növelheted azzal, hogy az oldalon megjelentetsz néhány releváns affiliate linket megfelelő bemutató leírással, illetve hogy a táborozási program során olyan segédanyagokat ismertetsz, amelynek gyártóival, eladóival reklámszerződést kötsz (vésők a fafaragó táborban, festékek a selyemfestő táborban, hidratáló krémek és kozmetikumok az arcmasszázs táborban, példaregények könyvei az írótáborban…)

Mivel bővítheted az ötletet: Megteheted, hogy adott összegért megjelenteted a táborozás során keletkezett munkák fényképét. Akár a szerző képével és életrajzával. Másik bővítési lehetőség, hogy az oktatási anyagokat összekapcsolod és jegyzet vagy könyv formájában 5.000-10.000 forint értékben felkínálod a táborozóknak.

Mire válthatsz: Gyakorlatilag minden olyan online vállalkozási ötletre, amely érdekli az adott célcsoportot: Kreatív ötletek bemutatása és ezzel kapcsolatos hirdetések megjelentetése, Festmény és rajz online eladása, beszélgető klub, kártya klub, nosztalgiázó oldalak…

Online vállalkozási ötlet


________________________________

Előfizetéses termékek

Azok a vállalkozási ötletekkel foglalkozó szakemberek, akik a terméktölcsérre épülő eladási módot propagálják, rendszerint úgy emlegetik az előfizetéses termékek értékesítését, mint az értékesítési rendszer csúcsát, amikor már semmit sem, vagy igen keveset kell tanned és a vevőd rendszeresen vásárol majd tőled. A fejlett országokban akár csak a valós életben, úgy a virtuális kereskedelem esetében is valóban kialakult egy sor olyan értékesítési forma, ahol az értékesítés a következő séma szerint történik: ingyenes csali termék – fizetett, nagyon olcsó csali termék – botlódrót termék – belépő termék – olcsó termék – fő termék – második vásárlást generáló termék – nagy értékű termék – előfizetéses termék. Nem mondhatjuk, hogy ez a rendszer a fejlett országokban már lecsenget, de mind világosabb lett, hogy mig egyes esetekben kiválló és nagyon jó eredményt ad, vannak olyan esetek, amikor erre nincs szükség.  A Chanelnek vagy Dior háznak nincs sem csali terméke, sem botlódrót terméke. Soha nem is volt. Egyszerűen drágák és keresettek voltak a termékeik. A Porschenak, Bentleynek soha nem volt belépő modelje. Csak drága autója. A Facebook soha nem épített ki magának terméktölcsért. A Barna asztalitenísz asztalokból csak a legmagasabb minőségi kivánalmaknak megfelőt gyártják, amelyekkel világversenyeket is tarthatnak és annak bizony meg van az ára is.
Persze ez nem azt jelenti, hogy előfizetéses termékeknek nincs létjogosultsága. Éppen ellenkezőleg: Azt, hogy van előfizetéses termék, denem kell erőszakkal kitalálni valamilyen előfizetéses terméket. Ha az értékesítési tölcsér mellett döntünk, a terméksor szinte magától kínálja majd az előfizetéses terméket. Ha egyetlen termék értékesítési rendszere mellett döntünk, az lehet előfizetéses termék is, ha a termék jellege olyan.
Egyes értékesítési szakemberek óvva intenek mindenkit attól, hogy olyan előfizetéses termékkel jelentkezzenek a piacon, ahol a termék jellege azt nem ajálnja. Ilyen esetekben ugyanis két dolog tapasztalható. Az első az, hogy annak ellenére, hogy előfizetéses termékről van szó, a vásárlót minden esetben meg kell győzni a vásárlásról, tehár nem érvényesül az előfizetéses termékek legfőbb tulajdonsága, a vásárlás autómatizmusa. A másik az, hogy a külön kitalált előfizetéses termékek esetében a legnagyobb a vevők szóródása, a vevők számának a csökkenése.
Viszont vannak olyan online vállalkozások, amelyek előfizetéses termékre épülnek. Sok esetben ezek a termékek nem is olcsók. A vásárlónak ha égető szüksége van rá, úgy is megveszi. Ha pedig szükségtelen a számára, olcsóbb áron se veszi meg.

Kiválló előfizetéses termékek lehetnek a következők:
Online újságok, szaklapok
Ünnepi receptajánlatok
Receptajánlatok lisztérzékenyeknek, laktóérzékenyeknek
Divatlapok
Internetes távoktatási leckék
Útleírás részletek
Regényfejezetek

Vannak országok, ahol a folytatásos szerelmes regények, novellák iránt van kereslet, de előfizetéses formában szerepeltek már rajzregények, mesék, helyi, vagy speciális hirdető újságok. Hasonlóan eredményes előfizető-termék-rendszer az is, amikor hetente, havonta vagy 2-3 havonta zoknit, alsóneműt, fogkefét, borotvát, sampont, testápolót, mosóport, háztatási tisztítószert szállítanak a fogyasztónak. Volt már próbálkozás arra is (Magyarországon és Szerbiában is), hogy a fogyasztóknak naponta fris kenyeret, tejet, joghurtot, tejfölt szállítottak ki. Az Egyesült Áállamokban jelenleg az egyik felkapott előfizetéses rendszer a meglepetés doboz. Ez a vállalkozás az előfizetőknek minden hónapban küld egy dobozt, amiben valami meglepetés termék van. A termék ára arányos az előfizetés árával. Sok esetben a vásárlónak nincs is szüksége a meglepetés dobozban levő termékre, de a rendszer mégis egyre felkapottabb.

Ezek a munkák előnye: Hogy a vásárlóid magánemberek. Előny, hogy a vásárlókat nem kell folyton meggyőzni a vásárlásokról. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a havi előfizetéses újságoknál egy-egy vásárló átlagban 8-10 hónap alatt morzsolódik le. Az éves előfizetéseknél ez a jelenség átlagban 2-3 évente mutatkozik, mig más előfizetéses termékeknél a tervezett előfizetési időszak 50-100 százalékánál jelentkezik az átlagos lemorzsolódás.


Hátránya: Hogy folyamatosan gondoskodni kell az új termékek előállításáról, beszerzéséről, kipostázásról. Csak a valóban nagyon kitartó és a munkájukkal szemben elkötelezett emberek számára ajálnható.

 


Niche online vállalkozási ötletek

A régi időkben amikor valaki vállalkozást indított. rendszerint úgy gondolkodott, hogy minél nagyobb piacot akart kialakítani magának. Szerette volna, ha a városban, a település környékén, vagy esetleg az egész megyében az övé az egyetlen olyan vállalkozás, amivel foglalkozik. Például, ha csak ő a kovács a faluban, ha nincs több kékfestő a kisvárosban, vagy a város egyetlen vendégfogadója. Ennek nem csak az volt a lényege, hogy ebben az esetben minden embrnek hozzá kellett fordulnia, hanem az is, hogy az árpolitikát ő határozhatta meg. 
Az ilyen kiváltságos helyzetekre csak a kisebb településeken volt lehetőség. A nagyobb városokban legfeljebb arra, hogy egy-egy vállalkozó arra törekedett, hogy az utcájában és a szomszédos utcákban ne legyen több ugyanolyan vállalkozás, mint amivel ő foglalkozott.
A kiváltságos helyzet jobb fejlődési lehetőséget biztosított neki, Nemcsak hogy több kliense volt, hanem nagyobb árréssel is dolgozhatott, ami azt eredményezte, hogy a vállalkozása nagyobb jövedelmet biztosított. Persze, ezt a környéken élők is látták, a vállalkozást nagyon jónak tartották és a vállalkozó szellemű emberek egy része ugyanolyan vállalkozás indításában gondolkodott. Így hamarosan újabb ugyanolyan vállalkozás nyilt meg a közelben. Azután még egy, azután még egy... Osztozni kellett a kiváltságos helyzeten. Így pedig már a legjobb vállalkozás sem volt annyira jó. Meg kellett küzdeni a konkurenciával. Márpedig a sikeres vállalkozásoknak az volt a jellemzője, hogy voltak konkurens vállalkozásaik. Gyakran ugyanabban az utcában, vagy éppenségel pont a szomszédságában.

Miért jók a niche vállalkozási ötletek

A helyzetet a sikeres vállalkozások számára a piac szűkítése oldotta meg. Ez csak látszólag jelent hátrányt. Például, ha a városban sok az autójavító üzem és az egyik autójavító úgy dönt, hogy ő csak egy adott márkájú autókkal foglalkozik, akkor eléri azt, hogy az a márka tulajdonosai hozzá viszik javítani az autójukat, mert hát ő a szakosodott autójavítója annak a márkának. Tehát lehet ugyan, hogy szűkűlt a piac, de a vállalkozó helyzete stabilizálódott az adott kisebb piacon.
Ez a folyamat hozta azt a nagyon is valós nézetet, hogy aki mindennel foglalkozik, az senmivel sem foglalkozik. Ezt az elvet többféleképpen is megfogalmazták. Például, akinek mindenki a kliense, annak senki sem a kliense, vagy aki mindenkinek ír, az senkinek se ír.
Ahhoz, hogy egy vállalkozás életképes legyen, jobb találni egy rést a piacon, amely lefedetlen, ahol nincs, vagy legalább is kicsi a konkurencia, mint belépni a nagy piacra és a nagy konkurencia területére. Ezért keresnek egyre többen niche, vagyis réspiac vállalkozási ötleteket.

Hogyan találhatsz niche online vállalkozási ötletet?

Első percben nehéznek tűnő feladat, de csöppet sem az. Az életben sokkal több a niche vállalkozási ötlet, mint gondolnánk. A legtöbbször nem új ötletet kell kitalálnunk, hanem a meglévőket úgy leszűkíteni, meghatározni, hogy a réspiacra vonatkozzonak. Például valaki szakácskönyv írással akar foglalkozni, mert a szakácskönyv az a könyvtipus, ami a legelterjedtebb a világon. Szakácskönyv szinte minden házban van. Ez mellett az is fontos, hogy bármennyi szakácskönyv van is egy háztartásban, azért a család tagjai az évek során időnként csak vesznek még újabb szakácskönyveket.
A probléma csak az, hogy szakácskönyvet nagyon sokan írnak. Recepteket jelentetnek meg... Tehát óriási a konkurencia. De ha réspiacban gondolkozol, az a konkurencia minimalizálódik. Például sokkal kisebb a vegetáriánus recepteket tartalmazó szakácskönyvek konkurenciája. Persze, amikor valaki felfedezi ezt a piacot és ír egy ilyen könyvet, hamarosan ezen a szűkebb területen is várható, hogy fokozódik majd a konkurencia. Az is lehet, hogy ennek ellenére a konkurencia mindenkor a még elfogadható szint alatt marad, tehát ezen a piacon mindenki megtalálhatja a saját klienseit, lehetőségeit. De olyan is előfordul, méghozzá nem is ritkán, hogy a réspiac is kezd telítődni. Akkor a megoldás az újabb szűkítés, specializáció lehet. Mondjuk írhatunk vegetariánus szakácskönyvet, amely csak a gyorsan és könnyen elkészíthető egytál ételeket tartalmazza. Vagy kimondottan olcsó vegetariánus ételeket, tartalmazó szakácskönyvet, esetleg ünnepi alkalmakra szóló vegetariánus ételek szakácskönyvét...
Végeredményben mindegy, csak szűkíteni, vagy váltani kell, mert aki a nagy piac területén marad, ahol egyre élesebb a konkurenciaharc, az szinte biztosan veszteni fog. Mert "legjobb", "legnagyobb" csak egy lesz. A többi számára nem marad más lehetőség, mint hogy egy legyen a sok szürke között.

Pozicionálás: niche online vállalkozási ötletek

Niche piacot eredményez a pozicionálás is. Vannak cégek, amelyek merészen pozicionálják magukat és ezzel is a lehető legnagyobb piacra törekszenek. De gyakoribb az, amikor a pozicionáló vállalkozás úgy probálja meghatározni vállalkozását, hogy az egy kisebb, sok esetben réspiacra vonatkozzon. A pozicionálás nem csak a kliensek számára fontos. Például ha egy üzlet kizárólag a kövér emberek számára árusít ruhákat, akkor a kövér emberek eleve oda mennek, ha ruhát akarnak venni. 
De a pozicionálás a vállalkozó számára is fontos. Meghatározza gondolkodásmódját, fejlődési lehetőségeit. És a marketingje egyik legfontosabb alapköve lehet. Ha túl sokan foglalkoznak vállalkozási tanácsadással, egy vállalkozó sikeres lehet, ha csak a vállalkozással foglalkozó nőknek ad tanácsot. És ezt a pozicionálásával ki is mondja: Vállalkozó nők tanácsadója. De ugyanilyen pozicionálás az "XXL-es bolt", a "helyi termelők üzlete", de még a "Száz éves vendéglő" is.

Niche online vállalkozási ötletek tárháza

Ha induló vállalkozásban gondolkodik, érdemes a njche lehetőségek táján szétnézni. Tudom, hogy azt írtam, hogy niche - réspiac vállalkozási ötletet nem nehéz találni, de ennek elelnére nagyon sok induló vállalkozó van, aki nehezen találja meg az éppen megfelelő piacot. A legtöbb ember ugyanis nem látja a fáktól az erdőt.
Rendelje meg a Niche - réspiac online vállalkozások hírlevelét. Egy hónapra 2000 forintba kerül. Ezért az összegért összesen négy e-malt kap, mindegyikben három réspiacra vonatkozó niche online vállalkozási ötlettel. Az ötlet leírása nem csak a vállalkozási ötlet kedvező és kedvezőtlen oldalait ismerteti, hanem elmondja a szükséges felszerelést, kompetenciát, a potenciális fejlődési lehetőséget és leírja a vállalkozási ötlet lépésről lépésre történő megvalósítását is.
A hírlevél árát küldjed el a címemre: Beer Miksa, 24300 Backa Topola, Baranjska 19, Szerbia. Egyben küldjed el az e-mailedet is, amelyre majd a hírlevelet küldöm.


**************

Niche vállalkozási ötlet: Galambász internet média

Hobbiból online vállalkozás

Egy ismerősöm azt kérdezte tőlem, hogyan lehet omline vállalkozást indítani hobbiból. Galambászattal foglalkozik és tagja egy galambász klubbnak. Nos a lehetőség nagyon jó és nagyon egyszerű. Indíts internetes médiát a galambász klub tagjai számára. Ne azt mond, hogy újság, vagy nyilvános média, mert akkor egy halom olyan feltételt kell teljesítened, aminek az a célja, hogy megnehezítse a munkádat. Mond azt, hogy XY galambászklub internetes oldala. 
Azután az oldalon írj a soron következő versenyekről, kiállításokról. Jelentesd meg a versenyek eredményeit. Ezek a dolgok érdeklik a klub tagjait. Te pedig segítsd az érdeklődésüket azzal, hogy névjegykártyán, vagy szórólapon elmondod azt, hogy van egy internetes honlapod, amelyen megjelentetsz minden fontos információt a klubról
Csinálj interjót az elökkel és a klub titkárával. Cserében minden információval ők fognak keresni és nem neked kell az adatokért könyörögnöd. Csinálj interjút egy-egy taggal. Mondjuk azért mert nyert a galambja. Vagy azért, mert új tag. Vagy azért mert a legöregebb tag. Vagy azért, mert születésnapja van. Vagy azért mert... Ezek az emberek segíteni fognak neked abban, hogy minél többen halljanak az oldaladról és minél több legyen az oldlad látogatója. 
Most már csak az a kérdés, hogy miből lesz pénzed. Abból, hogy ha már elég sokan látogatják az oldaladat, reklámokat jelentetsz meg az oldaladon. Mondjuk galambtápokat, vagy gyógyszereket gyártó cégek reklámjait. Esetleg galambász szakkönyvek reklámjait (Írj a szerzőknek és ajálnd fel nekik). 
Hasonlóan lehet méhész, díszmadár tenyészrő, nyúltenyésztő, de akár valamelyik énekes, vagy szinész kedvelőinek oldala is. Sőt, ha kis településen élsz, ahol az információ nehezen jut el az emberekhez, hasonlóan készíthetsz helyi információkat tartalmazó honlapot is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, segíts nekem. Érdakal a véleményed. Írd ide (Köszönöm):

Niche online vállalkozási ötletek

 Hogyan keressek niche vállalkozási ötleteket?   Amy, 16: Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy vállalkozást indítsak. Ezért inkább azokat a...