Testformálás - online tanácsadás

Szereted azt az érzést, amikor a téged követő pillanatások elárulják, hogy szép vagy?

Alap tetsépítő gyakorlatok

Soha nem volt annyi tetsépítő klub, mint manapság. A legtöbb nőnek mégis gondja van a saját alakjával. Talán nincs is olyan nő a világon, amelyik, ha tehetné, egy kicsit azért itt-ott ne változtatna az alakján.
A plasztikai sebészek ugyan segíthetnek, néha szinte csodákra képesek. De azt tudni kell, hogy ezek a beavatkozások nem hoznak végleges javulást. Egy-egy gyönyörűre sikerült forma az idő múlásával ugyanúgy megereszkedik, veszt az alakjából, mint a természetes test. Persze, csak akkor, ha a test tulajdonosa nem tesz semmit annak érdekében, hogy a természetes alakot megtartsa. 
Maga az edzőterem még nem jelent megoldást. Szaktanács is kell. Van egy kedves nőm ismerősöm, aki valailyen oknál fogva egyik nap elhatározta, hogy ezentúl edzőterembe jár. Két hét után olyan hihetetlenül bivalyerős nyakizmai voltak, amilyennel egyik férfi koléga se büszkélkedhetett. Pedig mindent úy csinált, ahogy a barátja. Együtt edzettek. Csak azt felejtette el, hogy a női testnek egészen más gyakorlatokra van szüksége, mint a férfi testnek. És a legtbb kluban a klubvezetők tanácsot sem tudnak adni. Csak arra készültek fel, hogy az erősítő gyakorlatokkal kapcsolatban adjanak tanácsot. Pedig nem mindenki akar testépítő versenyt nyerni. Sokkal több az olyan kliens, aki inkább szép, íves, női formákat szeretne.
Van még egy probléma. Bármennyire sok a testépítő klub, vannak települések, ahol nincs ilyen klub. És itt is élnek nők, asszonyok, akik szivesen segítenék tastüket napi egy vagy fél órás edzéssel abban, hogy szebb formája legyen. 
És a kezdők problémája! Ez a legégetőbb. Nemegy filmben láttam már azt a jelenetet, amikor egy huszas évei után járó nő belép egy ilyen testépítő klubba, azzal a testtel, amivel rendelkezik. A klubban levő szebb alakú már edző lányok pedig végigmérik. (Alig várták, hogy érkezzen valaki, aki rosszabbul néz ki mint ők és akinek megmutathatják a saját szép formáikat). Ha nem szeretnéd átélni ezt a leégést,vagy a korábbi problémák valamelyikére keresel megoldást, van egy ajánlatom: A legjobb megoldás a neked személyesen készített edzésterv. Ezzel kapcsolazban ingyenes információkat kaphatsz, ha a kérdésedet elküldöd a címemre: miksa.beer@gmail.com
De mielőtt ide eljutsz, kezd el előkészíteni magad az egészségesebb életre és arra, hogy szebb alakod legyen. Ahhoz hogy elkezd formálni a tested, nem kell azonnal edzőterembe sietni. Egész sor olyan célirányos gyakorlat van, amelyet otthon pihenés, vagy a házimunka végzése közben is végezhetsz. Olyan gyakorlatok, amelyet utazás közben, sorban állás közben, vagy akár a munkahelyeden munka közben is végezhetsz. És a környezeted észre sem fogja venni, hogy te éppen azon dolgozol, hogy szebb legyél. A változást, a sikeredet csak a javuló alakodat megbámulók elsimerő tekintete jelzi majd. És mindehhez csak napi háromszori tíz perc gyakorlás kell, amelyet bárhol és bármikor elvégezhetsz.
Az alap testépítő gyakorlatok című információs anyag megrendelhető a címemen: Beer Miksa, 24300 Backa Topola, Baranjska 19, Szerbia). 
Mielőtt megrendeled, csak gondold végig: Mennyire szereted azt az érzést, amikor a téged követő pillantások elárulják hogy szép vagy. Ez az anyag ezt adja neked!
Ha még nem döntöttél az anyag megrendelése mellett, de van olyan testalak formálással kapcsolatos kérdésed, amelyre már most szeretnél választ kapni, várom a kérdésedet. (miksa.beer@gmail.com).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, segíts nekem. Érdakal a véleményed. Írd ide (Köszönöm):

Niche online vállalkozási ötletek

 Hogyan keressek niche vállalkozási ötleteket?   Amy, 16: Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy vállalkozást indítsak. Ezért inkább azokat a...