2023. szeptember 22., péntek

Online vállalkozási ötletek - start up ötletek

 Startuposítsunk!

 Nagyon sokan, akik azon gondolkodnak, hogy valamilyen Internet vállalkozásba kezdenek, a nagy ötletet keresik. A legtöbben startup ötletekről álmodoznak. De milyen is az a startup ötlet.

A startup vállalkozási ötletnek számtalan meghatározása van. Szerintem a legjobb a következő: Nagy fejlődési potenciállal rendelkező vállalkozás. Még internetes vállalkozásnak sem kell lennie. A vállalkozások  gyors fejlődésének korában megjelent, startup jellegzetességgel rendelkező vállalkozások nem internetes vállalkozások voltak, hisz még a számítógép sem létezett, nemhogy az Internet. Sok esetben még új vállalkozás sem volt a későbbi startup vállalkozás. Gondoljunk csak bele, az 1960-as évek folyamán ugrásszerűen megnovekedett készházgyártó vállalatokra. Kész házakat az amerikai Nebraska rendszerben a világon már sokezer számra gyártottak több mint száz évvel korábban is. Ekkor azonban meglódult a gyártás. Németországban, Ausztriában és Jugoszláviában szinte gombamód nőtek ki az ilyen vállalkozások (Platz, Okal, Neckerman, Neue Heimat, Wolf, DIP Ogulin, Marles, Jelovica, Treska, Ivanjica, Krivaja Zavidovic, kishegyesi kendergyár, Gradjamont, GIK Május 1, Délép, veszprémi építők…hogy a Szovjetúnió beli tömeggyártásról ne is beszékünk). Volt, hogy a terméknek megváltozott a jellege. Ez történt például a korábban gyógyszer készítménynek árusított Coca Colával is, ami üditőitalként hirtelen világhódító útra indult. A gyors fejlődési lehetőség azonban szerepelt minden későbbi startup vállalkozás jellegzetességei között.

Nem járunk messze az igazságtól, amikor azt mondjuk, a startup divatszó. A politika, a pénzelő politika tette azzá. Mindenki startupokkal akar büszkélkedni. Gomba mód szaporodnak a magukat startupoknak nevezett vállalkozások. Az igazság azonban az, hogy sokkal több startupnak nevezett vállalkozás bukik meg csendben, mint amennyi tényleges világsikert ér el.

Mindezek ellenére azonban el kell ismerni, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyek rendelkeznek a gyors növekedés potenciáljával. De szerintem ennél sokkal fontosabb, hogy a vállalkozás tulajdonosa elhiszi, hogy startup lehetőséget talált és tud és akar is tenni azért, hogy a vállalkozása elinduljon, fejlődjön és egyre erősebb legyen.

Gondold csak el: A Coca Cola esetében nem csak a termék besorolása változott (gyógyszer helyett üdítőitalként kezdték árulni). Volt egy ettől lényegesebb, sorsdöntő változás is: A feltalálója nem hit abban, hogy a találmánya sikeres lesz. Az a vállalkozó, aki megvette a készítményt és a receptet, biztos volt abban, hogy a világ egyik legjobb készítményét vette meg. És világhírűvé tette  aterméket.

Szóval ha startupot keresel, a következőket kell tenned:

1.    Keress olyan égető problémát, amelynek megoldásáért az emberek hajlandók fizetni

2.    Keress olyan terméket vagy szolgáltatást, amely ezt a problémát megoldja

3.    Higyj abban, hogy ez a termék, vagy szolgáltatás startup

4.    Kezdj el és folyamatosan megszállotként dolgozz a termék vagy szolgáltatás fejlesztésén. Az egyserűségre, átláthatóságra törekedj. Induló startupoknak nem az agyonbonyolított termék a jó, hanem az ami egyszerű, mindenki érti, hogy hogyan kell használni, robosztus, nehezen romlik el és kifogástalanul működik.

5.    Lépj piacra és dolgozz, dolgozz, dolgozz.

 

Azért a cikk végén hagy szerepeljen itt néhány ötlet, amely startup vállalkozás lehet:

·         A kezdő vállalkozásoknak mindig az a problémájuk, hogy a terméküket, szolgáltatásukat népszerűsítő  blog vagy honlap látogatottsága kicsi. Ha van egy jó látogatottságú internetes oldalad, alakíts ki egy részt a kezdő vállalkozások számára és add bérbe nekik: mutasd be a termékeiket, szolgáltatásaikat és hirdesék azokat a te nagy látogatottságú honlapodban, blogodban.

·         Aránylag sokan foglalkoznak festészettel, kézművességgel. A szükséges kellékeket árusító üzletek azonban csak a nagyvárosokban találhatók meg (bár kisebb városokban is van néha szegényesebb ellátottságú ilyen üzlet). Nyiss webshopot ezek a termékek értékesítésére.

·         Az emberek gyakran szeretnék jeles dátumokon valami rendkívülivel meglepni az ismerőseiket, családtagjaikat. Nyiss gatuláló oldalt, amelyre egy adott öszeg befizetése után kapott jelszó segyítségével bárki feltöltheti a jókivánságait egy-egy külön oldalon.

·         Egyre több idős ember él egyedül, de családja szeretné biztonságban tudni őt. Készits olyan aplikációt, amely az idős ember táblagépére telepítve csak a családtagokkal van internetes kapcsolatban. Képi, hangi és video kapcsolatra van lehetőség. Az idős embernek minden reggel jeleznie kell a családnak, hogy felkelt, de jelezhet arról is hogy mit csinált, mire van szüksége (mondjuk mit hozzonak a boltból), stb.

·         Sok ember felejti el időben elküldeni a jókivánságokat, üdvözleteket. Létesíts egy olyan programot, appot, amit bárki ingyen telepíthet az okostelefonjára. Azután feltölti, hogy mikor, melyik napon kinek küldjön születésnapi jókivánságot, kinek küldjön névnapi jókivánságot, jókivánságot házassági évfordulóra, jókivánságot Karácsonyra, Szilveszterre… Feltölti azt is, hogy milyen jókivánságot küldjön. Mondjuk arra is lehetőslg van, hogy az újévi jókivánságokhoz több alternativ képet illeszt be a program és beilletszti az aktuális évszámot is. Mindezt előre elkészítheti a programtulajdonos. Azután a program a jókivánságokat időben, mondjuk az esemény előtt néhány nappal, vagy a jeles dátumon elküldi a megadott e-mailre. Minden jókivánság elküldése után egy kis összeget, mondjuk 100 forintot levesz a telefon tulajdonosának számlájáról, mint egy emelt díjas SMS és az összeget átutalja a program készítőjének, tulajdonosának a számlájára. A program természetesen angolul, spanyolul, németül és minden más nyelven is működhet.

Start up




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, segíts nekem. Érdakal a véleményed. Írd ide (Köszönöm):

Niche online vállalkozási ötletek

 Hogyan keressek niche vállalkozási ötleteket?   Amy, 16: Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy vállalkozást indítsak. Ezért inkább azokat a...