Kezdő íróknak, újságíróknak

Mi a flekk?

A flekk az egyik legfontosabb újságírói mértékegység, amivel az írások hosszát mérik. A technikai, vagy tördelő szerkesztők valamikor úgy dolgoztak, hogy volt egy sablonjuk, amin a berajzolt hasábok voltak. Azután fogták az írásokat és berajzolták annak helyét. A nyomdászok ezek a sablonok alapján rakták be az ólomból kiszedett sorokat és a címeket, alcímeket az adott helyekre, amikor az újságot tördelték. (Ma már számítógépes tördelést végeznek, speciális programokkal, amelyek pontosan berakják az újságírók által elkészített és korábban már begépelt szövegeket a tördelő szerkesztő által meghatározott helyre és a meghatározás szerint tördelik a szöveget. De ennek ellenére a cikkek hosszát flekkekben határozzák meg.) A flekk kialakulásához gyakorlati tényezők vezettek. Az újságírók a cikkeiket másfeles sortávolsággal gépelték. A sorok között ugyanis helyet kellett hagyni a lektornak ahhoz, hogy a nyelvhelyességi javításaikat bejegyezzék. Ehhez ugyan jobb lett volna a kettes sortávolság, de az túl szellőssé tette volna a szöveget és oktalan papírpazarlást jelentett volna.

A másfeles sortávolság miatt az írógépnél és később a számítógépes nyomtatásnál is használt A4-es papírméreten 30 sor fért el. Egy sorban a szokásos margók és az írásra használt felület szerint 60 betú fért el egy sorban, így a flekken összesen 1800 betűhely volt.

A flekk szerkesztési szempontból is fontos volt. A valamikori nagy méretű újságok (Ilyen volt mondjuk a horvát, zágrábi Vjesnik u srijedu, a népszerű VUS hetilap, amelyet a valamikori Jugoszláviában, de világszerte máshol is sokan olvastak (A magyarországi országos lapok nem szivesen követték ezt a méretet), egy-egy oldalán szabványos petit betűnagysággal és 5-6 címmel az oldalon (ez 5-6 írást jelentett) általában 12 flekk szöveg fért el.

A szokványos méretű újságok (A magyarországi országos lapok többségének mérete) egy-egy oldalán ugyanilyen feltételek mellett 9-10 fleknek volt helye, mig a kis méretű újságok, amelyek később váltak népszerűvé (de még mindig a szokványos újságméretről beszélünk) általában 8 fleknek volt jely. Ma már vannak olyan kis méretű napi és hetilapok is, hogy azok újságnak is alig tekinthetők.

Mindez  természetesen függött attól, hogy mekkora betűméretet alkalmaztak. Az újságok szabvány betűmérete a petit volt. Ez nyolc tipográfiai pontnak megfelelő nagyság volt. Szükség esetén a tördelőszerkesztő alkalmazhatta a kisebb nonpareille betűket, amelyek 6 pontosak, vagy a nagyobb mértékegységben kifejezve fél cicerósak voltak. Az újságokban a szövegrészeknél előfordult még a borgisz (9 pontos), vagy garmond, illetve korpusz (10 pontos) betűméret. A címek és alcímek nagyságát is pontokban, esetleg a 12 pont nagyságú nagyobb mértékegységben, a ciceróban fejezték ki.

Könyveknél általában a petit betűnagyságot, vagy az ennél kisebb kolonel (7 pont) és nonparel (nonpareille) (6 pontos) betűméreteket használták.

Meg kell jegyezni, hogy az írógépek betűméretét másképpen határozták meg, csakígy mint a számítógépes nyomtatók betűinek méreteit. Az irógépek megjelenésekor még a gyártók saját maguk által meghatározott betűméreteket használtak, de később ez is rendszereződött. Hasonló volt a helyzet a számítógépes nyomtatók esetében is. A tűs, vagy matrixos nyomtatók kezdetben 8 tű magasságú betűk nyomtatására voltak alkalmasak, majd később megjelentek a 16, illetve egy másik rendszerben a 18 tűs magasságú betűket használó nyomtatók. Ahhoz, hogy a szöveg jól olvasható legyen és a betű és az oldal (A4-es) arányban legyen a legjobb a 11-es vagy 12-es betűnagyságokat használni a számítógépen. Egyébként ezek vannak legközelebb az íróhépek rendszerezett betűnagyságához is.