2019. november 26., kedd

Nem gyakori kérdések


Mi a szallaghír?

László: Nem tanultam újságírást. (Őszintén szólva nem is tudom, hogy van-e ilyen szakú egyetem) Rendszeres tudósítója vagyok egy rádiónak. A szerkesztőségben hallottam egy számomra még ismeretlen kifejezést: szallaghír. Érdekel, hogy ez milyen műfaj, mik a jellemzői és hol használják?
Válasz: A szallaghír olyan hírforma amit a médiák tömör és gyors tájékoztatásra való törekvése hozott életre. Az audióvizuális média szülöttje. Ez az a hír, amely a televízión a kép alatt fut, mint felirat. A leggyakrabban nincs összefüggésben a képernyőn éppen bemutatott tartalommal, de egy rendkivül fontos, vagy sokakat érdeklő információt tartalmaz.
Sok esetben a televízió, miközben a korábban bejelentett és hagyományos műsorát sugározza, a képernyő alján megjeleníti a sportesemények eredményeit, vagy egy-egy fontos hírt, esetleg egyben a majd egy későbbi időpontban sorrakerülő műsoráról is ad információt. Amennyiben sokak által várt, vagy ismert eseményről, esetleg olyan eseményről van szó, amelyről a műsorban korábban szó volt, vagy szó lesz, a szallaghírnek nem kell tartalmaznia a hír valamennyi elemét sem, sőt elég ha csak egy elemre vonatkozik. Például amikor a NATO már korábban bejelentette Jugoszlávia  bombázását, szallaghírnek az is elég volt, hogy „Megkezdődtek a bombázások”. Amelyik televízióállomás több információt akart adni a nézőinek az legfeljebb egy ilyen szallagcímet jelentetett meg a képermyő alján: „Ma este negyed tizenegykor Javier Solana NATO-főtitkár és Wesley Clarck amerikai tábornok bejelentették, hogy légitámadásokat kezdenek a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen. “ De ilyen volt a “Háború: A török hadsereg bevonult Sziria kurdok lakta, határ menti övezetébe.”
De a szallaghírek nem csak a képernyő alján jelenhetnek meg, noha ez volt az első formájuk. Szallaghírekből állnak az úgynevezett egyperces hírblokkok is, amit néhány televízió és rádióállomás előszeretettel alkalmaz. Ilyen esetben azonban a hírnek teljes értékünek kell lennie, tehát a négy fő kérdésre (kivel történt, mi történt, mikor történt, hol történt) válaszolnia kell.
A szallaghír kialakulása óta az írott sajtóban is megtalálta a helyét. Egyre több újság használja a szallaghírt mint figyelemfelkettő információ. A lap első oldalán jelenik meg, azzal a kiegészítővel, hogy az olvasó hol, a lap melyik oldalán olvashat a hirrel kapcslatos eseményről részletesebb információt.
A szallaghírt feliratozógépekkel adják hozzá az éppen folyamatban levő műsorhoz. Vannak olyan speciális eszközök is, amelyek egy-egy hír hosszát 140 karakterben határozzák meg. Ez azért van, mert az egyik leglátogatottabb szociális media, a Twitter legtöbb 140 karakterhelyből álló információt enged közölni. Így azután ha a médiának Twitter oldala is van, az információ azonnal megjelenhet az adott internetes oldalon is.
Egy másik jelentős internetes vállalat, a Google jóvoltábol a tömörséget kikényszerítő szabály megjelent az apróhirdetések világában is. Ez a legtöbb 95 karakterhelyből álló apróhirdetés. Ezt a hirdetési formát még egyes kisebb és nagyobb vállalatok, sőt világcégek is eredményesen használták reklámkampányukban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, segíts nekem. Érdakal a véleményed. Írd ide (Köszönöm):

Niche online vállalkozási ötletek

 Hogyan keressek niche vállalkozási ötleteket?   Amy, 16: Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy vállalkozást indítsak. Ezért inkább azokat a...