2019. november 30., szombat

Ha regényt akarsz írni


Hogyan írj regényt 20 nap alatt?

Azt szokták mondani, minden emberben ott lapul valahol elrejtve legalább egy regény (vagy több). Biztosan te is többször elmeséltél már egy egy humoros vagy komoly történetet, anekdotát. Vannak olyan események, amire szivesen emlékezel, vagy ami megrázott lelkileg. Esetleg az életed egy-egy szakaszában volt regénybe illő fordulat. Gondoltál már arra, hogy ezeket megírod?
Nem vagy egyedül. Egyes felmérések szerint 10 emberből tíznek már megfordult a fejében az, hogy megír egy-egy ilyen történetet. 4 ember komolyan foglalkozott az ötlettel. 2 elkezdett írni, de csak egy jutott el odáig, hogy 50 oldalnyi szöveget megírt. Persze ez is még legfeljebb egy regény 25-30 százaléka lenne. 
Soha nem volt olyan egyszerű a regényírás és a könyvkiadás mint most. Sőt, manapság az elektromos könyvek világában az Internet segítségével ez még olcsó is. Arról nem is beszélve, hogy a könyv hirdetésére is olcsó, akár ingyenes lehetőségek is vannak. Megfelelő kampány szervezésével pedig az értékesítés sem gond. Mégis, csak minden ezredik ember veszi komolyan ezt a lehetőséget. Pedig ez nem csak életcél, hanem jövedelemforrás is lehet. Gondold csak el: Ha az életed függne tőle, el tudnál adni naponta három könyvet? Az elektromos könyv esetében a könyv árának akár 90 százaléka is a tied maradhat. Egy 3000 forintos könyv esetében ez 2700 forint. Ezzel máris több mint 200.000 forintot kerestél egy hónap alatt. A papír alapú magán kiadásnál egy kicsit más a helyzet, mert ott csak az ár 30-50 százalékára számíthatsz. Ha a hagyományos módon kiadót keresel, minél nagyobb és ismertebb a kiadó, annál kevesebb pénzed marad. Általában 20, de inkább 10, vagy még kevesebb százalékra számíthatsz. A gond az, hogy sajnos a kiadók elkényelmesedtek. Ma már nem igazán szerveznek eredményes reklámakciókat, marketing kampányokat. Ennek költségét a legtöbbször beleszámítják a szolgáltatás árába, százalékába, de azért elvárják, hogy ezt a munkát a szerző végezze el. (Akkor meg miért nem választod inkább a magán kiadást?). Valamikor 100.000  emberből egy volt író. Ma a becslések szerint minden ezredik ember ír valamilyen szinten. Miért nem te vagy az az ezredik? 
Hogy nagy munka? Nem kicsi, de nem is teljesíthetetlen. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, segíts nekem. Érdakal a véleményed. Írd ide (Köszönöm):

Niche online vállalkozási ötletek

 Hogyan keressek niche vállalkozási ötleteket?   Amy, 16: Még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy vállalkozást indítsak. Ezért inkább azokat a...